|
Ralf rajong az erjedésben lévő
gyümölcslevekért. A Harz hegység nyugati részén nőtt fel, és fiatalként szőlő híján meggyből,
csipkebogyóból és egresből készített bort. Ebből egyértelműen következett, hogy az érettségi után a
Rajna-menti Geisenheim városában bortermelést és italtechnológiát tanult. Kettőnk közül tehát ő a szakember, aki a
szőlő- és pinceüzem szálait is kézben tartja.
Egy alpesi kiránduláson ismerkedtünk meg, én éppen befejeztem jogi tanulmányaimat Tübingenben, és a természet szeretete hamar
összehozott bennünket. Biztos tudják, hogy a jogászok nem vetik meg a jó borokat. Így történt, hogy a kiváló bordói
borok iránti érdeklődésem addig terjedt, hogy egy ideig ezeknek németországi marketingjét is én intéztem. Heidelberg
közelében fekvő szőlőinkben és a Dél-Magyarországon eltöltött évek alatt nagyon sokat tanultam Ralftól, illetve
más borászoktól vagy szőlész-borász mérnököktől, és a sokoldalú szakirodalomnak köszönhetően
tovább képeztem magam. 2009 márciusa óta okleveles borszakértő vagyok. Így lettem egyre hozzáértőbb munkatárs a
szőlőben, illetve a pincében. Ezen kívül a teljes irodai munka, a vámhivatallal, a földművelésügyi minisztériummal és
az egyéb borászati hivatalokkal való együttműködés, illetve a banki ügyintézés is az én feladatom. Ezen a téren
kibontakoztathatom a jogi tanulmányok során szerzett képességeimet.
Hogyan jött létre a Wassmann Pince Bt ?
Az elsőrangú
Villány-Siklósi borvidék
1998-ban vonzott minket ide, Magyarországra, ahol megvettünk egy sváb parasztházat, amely a Duna-menti németek hagyományos
hosszúkás stílusában épült. Siklóson, egy déli fekvésű domboldalban vásároltunk egy csodálatos,
mandula- és barackfákkal tarkított 1.000 m2-es parcellát, ahol chardonnay és olaszrizling terem, valamint még 1.000 m2-nyi oportót. Ezt a
fajtát a legújabb rendeletek szerint portugieser néven lehet forgalmazni. Bejelentkeztünk Siklós városában őstermelőként,
és első szüretünk eredményét itt vinifikáltuk, pécsdevecseri portánk pincéjében.
A magyar hatóságok hamar felvilágosítottak minket, hogy őstermelőként a bort csak kimérve árusíthatjuk. Mi azonban
minőségi borokat szerettünk volna készíteni az ökológiai termesztés szabályai szerint, az eredményt palackozott
borként kínálva. Ebből a célból négy év elteltével megalapítottuk a Wassmann Pince Bt. társaságot:
Szőlőink átíratása is zökkenőmentesen ment, és a minősítést tűztük ki célul.
A hivatalok útvesztőjében
2003-ban sikerrel vettük az akadályt, és végre bejelentkezhettünk az EU-jog szerinti ellenőrző- és
tanúsító hatóságnál, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.-nél. Ez igen fáradságos útnak bizonyult, nehéz
volt kideríteni, hogy Magyarországon hol és miként szerezhető meg a minősítés. Ugyanebben az évben kezdtük el borainkat
versenyeken bemutatni, és termékeink azóta rendszeresen arany- és ezüstérmekkel térnek haza.
A következő évben szőlőskertjeink mellé egy félhektárnyi területet béreltünk, merlot, kékfrankos (azaz lemberger),
portugieser és olaszrizling szőlővel, és - akárcsak az összes további területet - ezt is bejelentettük a Biokontrollnál. Az
első parcellánk felett sikerült újabb 2.600 m2-t beszereznünk, amelyet egy éven belül kékfrankos-tőkékkel ültettünk
be.
2005-ben kaptuk meg az időközben az EU által megkövetelt engedélyt az állami borminősítő hivataltól.
Szőlőfeldolgozói, borkészítői és palackozói tevékenységünk innentől fogva a legfelső szintről is
hivatalosan engedélyezett.
A következő lépések
2006-ban egy újabb szők hektárnyi földdel bűvültünk, ahová 2007 áprilisban cabernet franc és
cabernet sauvignon fajtákat ültettünk.
2008-ban hoztuk létre a Ralf Wassmann borkereskedést Wulften városában, ahonnan egyszerőbben tudunk szállítani
vevőinknek az Unió egész területére.
|